Történetünk egy meleg ősz eleji napom kezdődött. Simán ütötte a hőmérséklet a harminc fokot még este. Megláttam és éreztem, hogy ő kell. Ilyen gyönyörűséget rég láttam. Ruhája simára vasalva, szoknyája fodra finoman csúszott végig a lábán. Egyszerűen elmondhatatlan milyen szépség volt.
Fiatal voltam, leszólítani persze, hogy nem mertem. Gondoltam magamban, hogy én miért is kellenék egy ilyen csodának. Alakult az este. Boldog voltam kivételesen, nagyon jól éreztem magam. Ekkor újra megpillantottam ezt a tüneményt. Ilyen nem létezik, gondoltam magamban. Vesztenivalóm nem volt, hát odamentem hozzá. Meghívtam egy italra, beszélgettünk egész este, nagyon jól éreztük magunkat, megadta a számát. Teltek-múltak a napok. Mikor már éreztem, hogy hiányzik. Ilyen velem még sosem történt. Egyszer találkoztunk gondoltam magamban, most mi van? Felhívtam. Épp egy buliba készültünk, hát elhívtam. El is jött.
Egész este beszélgettünk jókedvűen. Ezt az alkohol is kicsit megdobta, egyre szabadabban éreztük magunkat és ekkor megtörtént az első csók. Mintha egy angyal ajkait éreztem volna az enyémen. Csodálatos volt. Másnap újra találkoztunk. Beültünk egy kávézóba és ismét csak iszonyat jó volt. Éreztem a késztetést, hogy fel tegyem a világ leghülyébb kérdését, de feltettem és azt válaszolta, hogy nagyon bejövök neki és szeretne ő is velem járni.
Teltek a napok, hetek, hónapok, évek. Szenzációs volt minden. Ilyet azelőtt sosem éreztem. Ezt hívják szerelemnek. Egy leírhatatlan érzés, ami tombol az emberben. Ez az amiért érdemes megszületni, felnőni.
Egy ködös, havas téli napom aztán megtörtént az, amit sosem gondoltam volna. Átéreztem azt, hogy milyen érzés valakit elveszíteni, akit igazán szeretsz. Évekig vele vagy és egy napon aztán bekövetkezik az elképzelhetetlen. Mindent megteszel annak érdekében, hogy ez nem történjen meg, de van egy pont mikor belátod, hogy ennek semmi esélye és lehet, hogy már értelme sincs.
Azóta eltelt pár év. Kerestem a lányt, aki újra ilyen érzéseket teremthet a szívemben. Hogy sikerült-e? Maximum kicsi pislákoló fény gyúlt az éjszakában. De az az igazi tűz, ami mindent visz, az nem volt meg. Ezt nem rosszindulatból mondom a lányok felé akik azóta velem voltak, csak hát ez az igazság. A teljes boldogságot mellette leltem meg. Azóta nem láttam. Utolsó információim szerint elhagyta az országot. Boldog a férje mellett. Hogy elgondolkoztam-e, hogy utána menjek, visszaszerezzem?! Persze. Minden nőben őt keresem, de sehol sem találom. Ő most boldog és a legfontosabb nekem ez. Mással, de boldog. Remélem néha ő is gondol rám és boldogan tekint vissza arra a négy-öt évre amit boldogan, szerelemben töltöttünk el és arra a bizonyos nyárra amikor megismerkedtünk.
Hogy ez a történet mit is keres itt, nem tudom. Bob Dylan-t hallgatva kavarognak bennem a gondolatok. Írnom kellett, hát írtam. Ki-ki maga döntse el, hogy boldog vagy szomorú a történet hallatán. Aki ismer az tudja, hogy én melyik vagyok és ezért ti se szomorkodjatok. Nem kell erről se nekem, se kommentárként írni, csak elmeséltem.
Fiatal voltam, leszólítani persze, hogy nem mertem. Gondoltam magamban, hogy én miért is kellenék egy ilyen csodának. Alakult az este. Boldog voltam kivételesen, nagyon jól éreztem magam. Ekkor újra megpillantottam ezt a tüneményt. Ilyen nem létezik, gondoltam magamban. Vesztenivalóm nem volt, hát odamentem hozzá. Meghívtam egy italra, beszélgettünk egész este, nagyon jól éreztük magunkat, megadta a számát. Teltek-múltak a napok. Mikor már éreztem, hogy hiányzik. Ilyen velem még sosem történt. Egyszer találkoztunk gondoltam magamban, most mi van? Felhívtam. Épp egy buliba készültünk, hát elhívtam. El is jött.
Egész este beszélgettünk jókedvűen. Ezt az alkohol is kicsit megdobta, egyre szabadabban éreztük magunkat és ekkor megtörtént az első csók. Mintha egy angyal ajkait éreztem volna az enyémen. Csodálatos volt. Másnap újra találkoztunk. Beültünk egy kávézóba és ismét csak iszonyat jó volt. Éreztem a késztetést, hogy fel tegyem a világ leghülyébb kérdését, de feltettem és azt válaszolta, hogy nagyon bejövök neki és szeretne ő is velem járni.
Teltek a napok, hetek, hónapok, évek. Szenzációs volt minden. Ilyet azelőtt sosem éreztem. Ezt hívják szerelemnek. Egy leírhatatlan érzés, ami tombol az emberben. Ez az amiért érdemes megszületni, felnőni.
Egy ködös, havas téli napom aztán megtörtént az, amit sosem gondoltam volna. Átéreztem azt, hogy milyen érzés valakit elveszíteni, akit igazán szeretsz. Évekig vele vagy és egy napon aztán bekövetkezik az elképzelhetetlen. Mindent megteszel annak érdekében, hogy ez nem történjen meg, de van egy pont mikor belátod, hogy ennek semmi esélye és lehet, hogy már értelme sincs.
Azóta eltelt pár év. Kerestem a lányt, aki újra ilyen érzéseket teremthet a szívemben. Hogy sikerült-e? Maximum kicsi pislákoló fény gyúlt az éjszakában. De az az igazi tűz, ami mindent visz, az nem volt meg. Ezt nem rosszindulatból mondom a lányok felé akik azóta velem voltak, csak hát ez az igazság. A teljes boldogságot mellette leltem meg. Azóta nem láttam. Utolsó információim szerint elhagyta az országot. Boldog a férje mellett. Hogy elgondolkoztam-e, hogy utána menjek, visszaszerezzem?! Persze. Minden nőben őt keresem, de sehol sem találom. Ő most boldog és a legfontosabb nekem ez. Mással, de boldog. Remélem néha ő is gondol rám és boldogan tekint vissza arra a négy-öt évre amit boldogan, szerelemben töltöttünk el és arra a bizonyos nyárra amikor megismerkedtünk.
Hogy ez a történet mit is keres itt, nem tudom. Bob Dylan-t hallgatva kavarognak bennem a gondolatok. Írnom kellett, hát írtam. Ki-ki maga döntse el, hogy boldog vagy szomorú a történet hallatán. Aki ismer az tudja, hogy én melyik vagyok és ezért ti se szomorkodjatok. Nem kell erről se nekem, se kommentárként írni, csak elmeséltem.
Hoppá, történtek félreértések a történet elolvasása után, tehát mindenkivel közlöm, hogy ezt egy film ihlette, és nem pedig a magánéletem. Ezt az újabb félreértések ellen írtam le!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése