Mennyi minden okozhat jó kedvet?!
Egy kedvenc, volt tanároddal való találkozás, egy emberrel való beszélgetés akit sokra tisztelsz, egy olyan ember aki a puszta jelenlétével is képes boldogságot okozni. Mindent egybevetve, nem panaszkodhatok, mert jó életem van. Jól érzem magam, mert van olyan ember aki szeret, vagyis legalább azt mutatja, már ez is jól esik. Nem kell azzal szembenéznem, hogy elhagy teljesen mindenki. Meg van az az érzés, amit csak úgy hívunk, hogy remény. Ez éltet, emiatt kelek fel boldogan minden nap, mert tudom, hogy lesz valaki akivel majd találkozok és miatta boldog lesz a napom. Ha csak öt perc beszélgetéssel is, de jobban fogom magam érezni. Sok embert becsülök, sok embert nem. Nagyon kevés ember érheti el nálam az elsőt. Aki tényleg ismer, az tudja, hogy mennyire igazat írok most. De az az egy ember azt is tudja, amit más nem. Az összes kicsi kis titkom. Na de ez most nem számít. Az számít ami a jelen. Most van, ami miatt élni lehet és kell is. Viszont a mondásnak nem tudok igazat adni, mely szerint "szerelmek jönnek,mennek, de a barátságok életre szólnak". Nem tudom, ki mondta ezt, igazából nem is érdekel. De ez az ember különleges életet kaphatott az Úrtól, mert ez megadatott neki.
Vannak zenék is amik teljesen feldobhatják a napodat. Vannak olyan eszmék, amik benned érnek, csak ritkán törnek elő. Előítéletek ezek vagy csak a józan ész győzelme. Nem is érdekel, de azt tudom, hogy az embernek kellenek eszmék, amikben hihetnek. Kellenek, mert ezek nélkül egy senki maradsz, egy értéktelen robot. Inkább leszek szélsőséges, mint egy átlagember akinek semmi értelme, hogy éljen, egy tucatember marad.
Mennyi minden ronthat el barátságokat?!
Na hát, ez megint egy érdekes kérdés. Elronthatnak dolgokat költözések, alkoholizmus, drogfüggőség, szerencsejáték. Az tény, hogy én nem vetem meg a piát. Volt egy hosszas időszak, mikor ez nem így volt, vissza is sírom, de az utána képződött stressz, depresszió sajnos ezt hozta ki belőlem. Lehet ezt sajnálni, nem sajnálni, sajnos ezzel nem lehet mit csinálni. Igaza volt annak aki egyszer azt mondta, hogy "kell valami ami képes arra, hogy eltüntesse a depressziót". Nekem így sikerült megoldanom a helyzetet. Le kéne küzdeni, de ez megint csak akkor sikerülhetne meglátásom szerint, ha egy olyan emberrel találkoznék, aki miatt ezt megtudnám megint tenni.
Ezen kívül ott van a drog, ami főképp szétszakíthat embereket egymástól. Akik csinálják, azok teljesen rabjává válnak, teljesen kirekeszti őket nemcsak a társadalom, hanem te sem látod néha szívesen őket melletted. De ezt is kell tolerálni és akkor még talán menthető a menthetetlen. Ott a remény, tudod.
Szerencsejáték. Nincs pénzed, kölcsönök, Isten tudja miért vetemedhetsz olyan dolgokra, amit józan ésszel átgondolva te sem hihetsz el, hogy ez megtörténhet. Nem is sikerült. Lehet, hogy nem ez volt a fő oka, nem tudom mi lehetett, csak azt tudom, hogy most a sitten ülsz, barátaid nélkül. Mi meg várhatjuk, hogy egyszer ki gyere és ha tudunk, akkor segítünk persze mindenben.
Végére hagytam, amit a legfontosabbnak tartok. Ez pedig az iskolaváltással járó költözés. Ez az ami teljesen megsemmisít mindent. Ilyenkor jön az a duma, hogy "úgysem változik meg semmi azért mert pár száz kilométerre vagyok". Dehogyis nem, egyszerűen szétesik. Nem úgy tekintesz a másik emberre, mint akire előtte. Mindenki változik. Átvesznek az emberek mentalitásokat, máshogy kezdenek gondolkozni, máshogy élik az életüket. Nem olyanok lesznek, mint amikor elváltatok. Ezt persze sajnálod, de hát mit tehetnél. Én már tudom, hogy kell ezt feldolgozni, ezért sem engedek közel magamhoz embereket. Előtte sem tettem sűrűn, egy alkalommal. De őt is emiatt vesztettem el. Átgondolva a dolgokat, persze sajnálom, de hát Isten ezt akarta, hát legyen így. Szebb jövőt várok.
Ez nem önsajnáltatás, mielőtt valaki félregondolná, csak leírtam azt amin a buszon gondolkoztam. Ahogy végignéztem az embereken és szimpla sajnálatot éreztem. Sajnálom őket, hogy nem hisznek semmiben, átlagemberek, többsége jelentéktelen, mind a munkában, mind az életben. Ez igazából úgy most a csak a magamban tárolt gondolatok voltak. Ezzel nem kell sem egyetérteni, sem pedig utálni ezért engem, én csak leírtam, te pedig vagy elolvasod, vagy nem.
Egy kedvenc, volt tanároddal való találkozás, egy emberrel való beszélgetés akit sokra tisztelsz, egy olyan ember aki a puszta jelenlétével is képes boldogságot okozni. Mindent egybevetve, nem panaszkodhatok, mert jó életem van. Jól érzem magam, mert van olyan ember aki szeret, vagyis legalább azt mutatja, már ez is jól esik. Nem kell azzal szembenéznem, hogy elhagy teljesen mindenki. Meg van az az érzés, amit csak úgy hívunk, hogy remény. Ez éltet, emiatt kelek fel boldogan minden nap, mert tudom, hogy lesz valaki akivel majd találkozok és miatta boldog lesz a napom. Ha csak öt perc beszélgetéssel is, de jobban fogom magam érezni. Sok embert becsülök, sok embert nem. Nagyon kevés ember érheti el nálam az elsőt. Aki tényleg ismer, az tudja, hogy mennyire igazat írok most. De az az egy ember azt is tudja, amit más nem. Az összes kicsi kis titkom. Na de ez most nem számít. Az számít ami a jelen. Most van, ami miatt élni lehet és kell is. Viszont a mondásnak nem tudok igazat adni, mely szerint "szerelmek jönnek,mennek, de a barátságok életre szólnak". Nem tudom, ki mondta ezt, igazából nem is érdekel. De ez az ember különleges életet kaphatott az Úrtól, mert ez megadatott neki.
Vannak zenék is amik teljesen feldobhatják a napodat. Vannak olyan eszmék, amik benned érnek, csak ritkán törnek elő. Előítéletek ezek vagy csak a józan ész győzelme. Nem is érdekel, de azt tudom, hogy az embernek kellenek eszmék, amikben hihetnek. Kellenek, mert ezek nélkül egy senki maradsz, egy értéktelen robot. Inkább leszek szélsőséges, mint egy átlagember akinek semmi értelme, hogy éljen, egy tucatember marad.
Mennyi minden ronthat el barátságokat?!
Na hát, ez megint egy érdekes kérdés. Elronthatnak dolgokat költözések, alkoholizmus, drogfüggőség, szerencsejáték. Az tény, hogy én nem vetem meg a piát. Volt egy hosszas időszak, mikor ez nem így volt, vissza is sírom, de az utána képződött stressz, depresszió sajnos ezt hozta ki belőlem. Lehet ezt sajnálni, nem sajnálni, sajnos ezzel nem lehet mit csinálni. Igaza volt annak aki egyszer azt mondta, hogy "kell valami ami képes arra, hogy eltüntesse a depressziót". Nekem így sikerült megoldanom a helyzetet. Le kéne küzdeni, de ez megint csak akkor sikerülhetne meglátásom szerint, ha egy olyan emberrel találkoznék, aki miatt ezt megtudnám megint tenni.
Ezen kívül ott van a drog, ami főképp szétszakíthat embereket egymástól. Akik csinálják, azok teljesen rabjává válnak, teljesen kirekeszti őket nemcsak a társadalom, hanem te sem látod néha szívesen őket melletted. De ezt is kell tolerálni és akkor még talán menthető a menthetetlen. Ott a remény, tudod.
Szerencsejáték. Nincs pénzed, kölcsönök, Isten tudja miért vetemedhetsz olyan dolgokra, amit józan ésszel átgondolva te sem hihetsz el, hogy ez megtörténhet. Nem is sikerült. Lehet, hogy nem ez volt a fő oka, nem tudom mi lehetett, csak azt tudom, hogy most a sitten ülsz, barátaid nélkül. Mi meg várhatjuk, hogy egyszer ki gyere és ha tudunk, akkor segítünk persze mindenben.
Végére hagytam, amit a legfontosabbnak tartok. Ez pedig az iskolaváltással járó költözés. Ez az ami teljesen megsemmisít mindent. Ilyenkor jön az a duma, hogy "úgysem változik meg semmi azért mert pár száz kilométerre vagyok". Dehogyis nem, egyszerűen szétesik. Nem úgy tekintesz a másik emberre, mint akire előtte. Mindenki változik. Átvesznek az emberek mentalitásokat, máshogy kezdenek gondolkozni, máshogy élik az életüket. Nem olyanok lesznek, mint amikor elváltatok. Ezt persze sajnálod, de hát mit tehetnél. Én már tudom, hogy kell ezt feldolgozni, ezért sem engedek közel magamhoz embereket. Előtte sem tettem sűrűn, egy alkalommal. De őt is emiatt vesztettem el. Átgondolva a dolgokat, persze sajnálom, de hát Isten ezt akarta, hát legyen így. Szebb jövőt várok.
Ez nem önsajnáltatás, mielőtt valaki félregondolná, csak leírtam azt amin a buszon gondolkoztam. Ahogy végignéztem az embereken és szimpla sajnálatot éreztem. Sajnálom őket, hogy nem hisznek semmiben, átlagemberek, többsége jelentéktelen, mind a munkában, mind az életben. Ez igazából úgy most a csak a magamban tárolt gondolatok voltak. Ezzel nem kell sem egyetérteni, sem pedig utálni ezért engem, én csak leírtam, te pedig vagy elolvasod, vagy nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése