Érthetetlen

Nem tudhatom, milyen lehet szülő nélkül felnőni. Szerencsére nem tudom, nem is sajnálom. Sokszor előfordult, hogy elküldtem őket a francba magamban. De sosem mertem olyat tenni, ami nekik nem tetszik. Nem mertem volna soha egy szóval sem bántani őket, vagy ha igen, akkor úgyis békülés lett a vége.

Sosem értettem meg, hogy hogy lehet megütni egy szülődet, de ez fordítva is igaz, sosem értettem, hogyan lehet bántani a saját véred. Sokak vesztettek már el szülőt, akár végleg, akár csak ideiglenesen. De akkor sem voltak ott mellettük, hogy tanítsák, rendszabályozzák. Egyedül érzik magukat, hiába nem vallják be.

Mindent letagad, azt mutatja, hogy utálja, de legbelül mindenkinek hiányzik egy apa, vagy egy anya aki néha rászól(na), hogy fiam, lányom ezt miért teszed? Miért teszel magaddal olyat amit később megbánhatsz? Miért nem térsz már a jó útra és leszel egy értelmes ember? Lehet úgyis bulizni, élni, hogy nem csinálsz faszságokat és a legnagyobb gond, hogy nem érti meg ezt az a hülye fiatal. "Most kell kiélni magad"...persze...most, csak egy idő után benőhetne már a fejed lágya. Csak annyit kéne, hogy változtatni a viselkedéseden, nem pedig követni a marhacsordát. Azt hiszed, hogy ez a jó példa?! Én csak szóltam, hogy majd egyszer megbánod, hogy nem hallgattál rájuk, a szüleidre!

A leírhatatlan érzés

Történetünk egy meleg ősz eleji napom kezdődött. Simán ütötte a hőmérséklet a harminc fokot még este. Megláttam és éreztem, hogy ő kell. Ilyen gyönyörűséget rég láttam. Ruhája simára vasalva, szoknyája fodra finoman csúszott végig a lábán. Egyszerűen elmondhatatlan milyen szépség volt.

Fiatal voltam, leszólítani persze, hogy nem mertem. Gondoltam magamban, hogy én miért is kellenék egy ilyen csodának. Alakult az este. Boldog voltam kivételesen, nagyon jól éreztem magam. Ekkor újra megpillantottam ezt a tüneményt. Ilyen nem létezik, gondoltam magamban. Vesztenivalóm nem volt, hát odamentem hozzá. Meghívtam egy italra, beszélgettünk egész este, nagyon jól éreztük magunkat, megadta a számát. Teltek-múltak a napok. Mikor már éreztem, hogy hiányzik. Ilyen velem még sosem történt. Egyszer találkoztunk gondoltam magamban, most mi van? Felhívtam. Épp egy buliba készültünk, hát elhívtam. El is jött.

Egész este beszélgettünk jókedvűen. Ezt az alkohol is kicsit megdobta, egyre szabadabban éreztük magunkat és ekkor megtörtént az első csók. Mintha egy angyal ajkait éreztem volna az enyémen. Csodálatos volt. Másnap újra találkoztunk. Beültünk egy kávézóba és ismét csak iszonyat jó volt. Éreztem a késztetést, hogy fel tegyem a világ leghülyébb kérdését, de feltettem és azt válaszolta, hogy nagyon bejövök neki és szeretne ő is velem járni.

Teltek a napok, hetek, hónapok, évek. Szenzációs volt minden. Ilyet azelőtt sosem éreztem. Ezt hívják szerelemnek. Egy leírhatatlan érzés, ami tombol az emberben. Ez az amiért érdemes megszületni, felnőni.

Egy ködös, havas téli napom aztán megtörtént az, amit sosem gondoltam volna. Átéreztem azt, hogy milyen érzés valakit elveszíteni, akit igazán szeretsz. Évekig vele vagy és egy napon aztán bekövetkezik az elképzelhetetlen. Mindent megteszel annak érdekében, hogy ez nem történjen meg, de van egy pont mikor belátod, hogy ennek semmi esélye és lehet, hogy már értelme sincs.

Azóta eltelt pár év. Kerestem a lányt, aki újra ilyen érzéseket teremthet a szívemben. Hogy sikerült-e? Maximum kicsi pislákoló fény gyúlt az éjszakában. De az az igazi tűz, ami mindent visz, az nem volt meg. Ezt nem rosszindulatból mondom a lányok felé akik azóta velem voltak, csak hát ez az igazság. A teljes boldogságot mellette leltem meg. Azóta nem láttam. Utolsó információim szerint elhagyta az országot. Boldog a férje mellett. Hogy elgondolkoztam-e, hogy utána menjek, visszaszerezzem?! Persze. Minden nőben őt keresem, de sehol sem találom. Ő most boldog és a legfontosabb nekem ez. Mással, de boldog. Remélem néha ő is gondol rám és boldogan tekint vissza arra a négy-öt évre amit boldogan, szerelemben töltöttünk el és arra a bizonyos nyárra amikor megismerkedtünk.

Hogy ez a történet mit is keres itt, nem tudom. Bob Dylan-t hallgatva kavarognak bennem a gondolatok. Írnom kellett, hát írtam. Ki-ki maga döntse el, hogy boldog vagy szomorú a történet hallatán. Aki ismer az tudja, hogy én melyik vagyok és ezért ti se szomorkodjatok. Nem kell erről se nekem, se kommentárként írni, csak elmeséltem.

Hoppá, történtek félreértések a történet elolvasása után, tehát mindenkivel közlöm, hogy ezt egy film ihlette, és nem pedig a magánéletem. Ezt az újabb félreértések ellen írtam le!

Emlékezés I.

A régi blogomat sokan olvasták. Ez tény. Sokan szerették. Ez tény. Sokan sajnálták, hogy azokat nem olvashatják. Tehát úgy döntöttem, hogy néha mikor épp valami féle írói válságban szenvedek, akkor szemezgetek és a legtöbbet olvasott és a legtöbb pozitív visszajelzést kapó cikkemet, írásomat bemásolom, hogy nosztálgiázzatok kicsit.

Itt is az első!

The Weekend

Péntek reggel boggieval a lábamban indultam el bulizni egy "fárasztó" iskolai nap után. Kezdődött azzal, hogy sörözgettünk, energiaitalozgattunk Csabi barátommal, illetve Pekával.
Peka ezenkivül előnyben részesítette a kolbász-sör-tej kombót, ami sejtjük, hogy miket indíthat el a testüregekben. Na mindegy. Tisztelet ha túlélted.
Ezen kívül Móni barátosnénkat kellett cseszegetni, hogy jöjjön már el velünk bulizni. Jó volt, hogy eljöttél.

Eközben szólt a kedvenc hardcore rave albumom, amin teljesen felspanoltam magam az esti partyra.

A nagy találkozás után szépen lassan, de biztosan megérkeztünk a mindennapi bulik helyszínére, a Kertbe. Itt folytattuk az alapozást, majd jócskán beidva elindultunk a La Fabrik nevet viselő szórakozóhelyre, ahova nem mehettünk még be, mert folyt a rockerek őrült tánca a "Blúzkámpáni" koncertjén. Miután visszamentünk, akkor még ültünk és vártuk az ihletet, én pedig lesten el a diszkótánc mozdulatait. Hogy sikerült-e visszaadnom valamit, azt másra bizom, hogy döntse el.

Közben az ismerősök csak tűntek el, viszont jöttek újabbnál újabb diszkóspartyarcok. Voltak érdekes emberek, szerintem ennyi elég is...

Ennyi a buli beszámolóról elég is, eztán következett az alvás...na az még szép volt. De azért köszönöm Csabi a matracot, a 90°-os fejszöget alkotó párnát és a vékony kis függönyöket takaró gyanánt. Respect.

Szombat este is elindult ám Pituka bulizni. Szintúgy diszkó, csak most az Amstelben (Kilele Music Café) töltöttük a szokásos szombat esti partyt. Itt a töménytelen mennyiségű boros-alma, majd egyéb tudatmodosító szerek után kibuliztam magam nagyon durván. Első olyan amsztel-diszkó volt, ami tetszett. Gyors hazaérés után egy kiadós 7 órás alvás következett.

A vasárnapon annyiból telt, hogy reggel 9-kor leültem géphez, majd este 11 felé, mikor kijött rajtam az álmosság akkor felálltam. Eközben háromszor tartottam szünetet, kétszer kimentem cigizni és egyszer kajcsizni. Tömény nap volt, 14 óra gépezés...új rekord amúgy.

Na jólvan, egyenlőre ennyi elég is...érjétek be vele kis manófütyizabálók. Rest in Peace É,the boogie.

Csínytevés, avagy péntek esti gáz

Péntek délután volt. Itthon ültem és bosszankodtam, hogy mekkora paraszt már mindenki, hogy nekem itthon kell ülnöm egy péntek este. Végül úgy döntöttem, hogy megkérdem Petit. Peti mondta, hogy mennek pókerezni. Jól van mondom akkor veletek tartok. Vettünk egy pár bort, irány Gergőhöz.

Nyolcan gyűltünk össze. Negyedik lettem, ami igazából nekem kiváló. Csak azért mentem, hogy jól érezzem magam. Ez megvolt. Iszogatás is.

Eztán visszaindulva betértünk a Stellába. A hölgy elég bunkón, de kiszolgált. Egy ötvenes nő kifejtette mélyen szántó gondolatait. Mondhatnám, hogy érdekes volt, de igazából azt sem tudom miről veszekedtek már. Eztán jött az est fénypontja.

P, D, K, és én maradtunk csak (ti mondtátok, hogy név nélkül). Jött a hülye ötlet, hogy fél egykor gyalogoljunk be a város szívébe. P itt levált tőlünk. Nagyon bánhatja.

Pénz nélkül, pia nélkül, két doboz cigivel indultunk el a városba. Fabrik előtt tanakodva arra jutottunk, hogy a Jokerben kell elsóznunk a cigit. Be is mentünk ide, majd nagy nehezen megbizniszeltem Danival, hogy két doboz cigiért adjon két üveg bort. Belement. Két üveg Cabernet Sauvignonunk volt már. Gyors fel is bontottuk az elsőt, amely csak folyt le a torokba.

Eztán jött egy ötlet, hogy mi lenne ha taxiznánk. Ezt ugye egy formában lehet véghez vinni, ha nincs pénzed. Be a taxiba, utána meg futás. Vonakodva bár, de belementem, mert gecire fáztam. Közben felbontódott még egy bor. Szintúgy jól esett. Eztán minden bátorságunkat bevetve eelindultunk a taxikhoz.

Három álnevet is kitaláltunk magunknak. Elemér, Endre, Ede. Igaz ehhez hozzájött a végén már körülbelül az összes E betűvel kezdődő név. Szóval kinéztünk magunknak egy sötétvörös taxit, amiben nem fiatal csávóka ült szerencsére. Kapucni az arcba, báránybőr a fejre, sapka a szemre. Beszállunk. Ekkor még vidáman kérdezi a taxis, hogy mi van tán hideg van, stb..
Hazafele úton alig volt beszéd. Én egész végig azon gondolkoztam, megterveztem magamban, hogy mi lesz mikor leáll a taxi. Nagy nehezen megállt a buszmegállóban. Ekkor hátraszólok, hogy fizessen Endre. De ekkor már pattanunk is ki és rohanunk, mint a bolondok. Lépcsőházba be, tárolóba be, villany le, teljes kuss. Eztán villany fel és mindenki szakad a röhögéstől, D-ből folyik a bor, kiköpjük a tüdőnk, de azt kell mondanom megérte. Egyszer ezt meg kell csinálni mindenkinek. Plusz adrenalin.

Eztán elfogyasztottuk a maradék bort, elszívtam a maradék cigim, majd feljöttünk és mindenki saját ágyában aludt egy jót. Vagyis én nem, mert öt órát aludtam, szóval mindjárt meghalok.

Széll Kata (kérésre)

Volt a hétvégén egy kedves barátnőmnek, egy kérése, miszerint írjak róla akár negatív, akár pozitív véleményt. Hát mit tegyek...nem szabad elvesztenem az olvasóközönségem. Bár attól félek, hogy most elfogok egyet veszteni..

Na hát Heaven Street Seven berakva, bömböl a hangfal, gondolkozok erősen, hogy mit is lehetne írni egy olyan személyről akit szeretek, mert ugye akit utálok arról könnyű, mert a rosszat könnyebb meglátni. De hát meg kell vele próbálkozni.

Tehát egy szőke leányzóról van szó. Ez ugye a rossznyelvek szerint butácskát jelent. Azt nem mondanám, hogy Katikám buta, sőt nagyon okos egy lány. Nem véletlenül jár a szegedi egyetemre, valamilyen politológiai vagy milyen szakra. Tudom, hogy ki fogsz javítani, de azért sem fogom kijavítani, hogy mire jársz.
Tehát ezt már sikerült megállapítani, hogy nem buta. Viszont szerintem nagyon naív, könnyen befolyásolható ember, ami szintúgy nem pozitív tulajdonság.

Most lehet feltenni a kérdést, hogy miért naív. Már a megismerkedésünk elején megemlítettem neki egy-két dolgot, szerintem ő tudja hogy mit és kikkel kapcsolatban. Ezt vagy nem akarta elhinni, vagy csak leszarta nem tudom, igazából nem is az én dolgom eldönteni, hogy ő mit szeretne. Megismerkedett egyre jobban a társasággal, majd folyamatosan jött rá azokra a dolgokra, amit én már hónapokkal ezelőtt megmondtam. Ilyenkor sokszor mondta azt nekem, hogy "Bera, mennyire igazad volt!". Én erre büszkén válaszolhattam volna, vagy lehet, hogy tettem, hogy "ugye én megmondtam". De a kárörvendés nem szép dolog, bár én szeretem. Az ember saját hibáján tanul és fejlődik. Hát te drágám sajnos így tanultad meg, hogy mi az igazság.

Ezen kivűl volt egy fiú, aki féle mondjuk úgy, hogy érzelmeket táplált. Bízott benne, hogy ez a fiú is viszonozni fogja, de hát sajnos nem tette. Igazából jobb is, mert nem is illettek össze, meg egy olyan ember nem illik Hozzá. Ezen kívül persze, mindig ott volt egy bizonyos másik fiú, akit még szívlelt. Már mikor megismertem, akkor is sokszor elhangzott a fiú neve. Bevallom őszintén, hogy néha túl sokszor. De jóbarátként néha félre kell tenni az antiszocialitásod és meg kell hallgatnod az embert. Főleg, ha a barátodról/barátnődről van szó. Ezt meg is tettem. Próbáltam sokszor ellátni tanáccsal. Még akkor is szívesen tettem, mikor az én életem egy merő nulla volt, mikor én is a föld alatt voltam, mert tudtam, hogy neki ez jól esik és úgy érzem, hogy lassan már csak tőle várhatom ezt vissza.

Ez volt tehát a naívitás kifejtése. Az igazat megvallva nem jó dolog, így kifejezni, hogy mit gondolsz egy emberről.

Na de folytassuk is. Eddig csak negatív tulajdonságok voltak. Kis pozitívumot is rakok már bele.
Gondolkozok, de ilyen nincs. Na jó ez poén volt.

A rossz dolgokról lehet beszélni, de a jókról nem. Ha valakit megszeretsz, azt megszereted. Az érzékszerveid, az agyad nem dolgozza fel annyira a rosszat, mint a jót. Így ezeket kiemelni nem nagyon lehet. Talán a túlzott jószívűsége, az, hogy a barátaiért bármit megtenne, imádja a kávét, és a HS7 sem rossz, talán ezeket kiemelném a sok jó közül.

Sajnos van még amiről beszélnem kell. Ezt egy korábbi cikkemben már érintettem, de sajnos ez nála vált valósággá a leginkább.
Nyár végén úgy váltunk el egymástól, hogy "ez a barátság nem fog rossz irányba fordulni, megmarad minden szépnek és jónak". Én komolyan hinni akartam benne, de tudtam, hogy ez lehetetlen. Száz kilométer csak száz kilométer. Nyáron majdnem mindennap találkoztunk, kajálgattunk, iszogattunk, bulizgattunk. Kialakult egy kötelék. Ez megszűnik egy hosszabb idő után. Mostanában sajnos alig találkozunk. Szóval igenis igazam van/volt/lesz, mikor azt állítom, hogy egy másikba való költözés szétszakíthat barátságokat. Nálunk igaz, hogy nem szakította szét, de ezt Te is érezheted és mostmár tudhatod, hogy ebben igazam volt, ez így nem ugyanaz. De azért remélem, hogy egyszer ez is meg fog oldódni, és visszatér az a boldog állapot, mikor ketten ültünk a borutca közepén bort iszogatva és beszélgettünk az életünkről, szerelmekről, barátokról és boldogok voltunk Rég nem volt olyan jó napom...

Ennyit írtam Rólad kedvesem, remélem ezzel is örömet okozva, nem pedig a rossz dolgokat emeled ki.

Tudod, hogy imádlak és csókoltatlak

Nem, persze, hogy nem cigány!

Reggeli ébredés. A szem lassan pattant ki. Irány a fürdő, tusolás, fogmosás, hajbeállítás. Szép, tehát irány a buszhoz. Cigire rágyújt. Körülnéz. Párbeszéd hallatszik (nem, persze, hogy nem cigány) :

fiú1: -Dikkmá aggy má egy cigit hee!
fiú2: -Kussojjá mán az anyádat. Itt van hee, hogy szakaggyon ki a tüdőd.

Reggeli boldogság, hogy én nem ilyennek születtem. Felszállás a buszra. Konzervhalként érzem magam. Mellettem egy szép kislány. Jó illat, de sajnos hamar leszáll. Helyére egy hagymaszagú lány áll (nem, persze, hogy nem cigány). Próbálkozok arrébb menni. Nem megy. Fejem elfordítom. A szag csak terjed. Biztat, hogy lassan leszállhatok a friss levegőre. El is jön az idő.

Át a butikba. Előttem két tizenéves lány (nem, persze, hogy nem cigány). Cigit kérnek. Újabb párbeszéd következik, mely üti az előzőt:

eladó: -Igen?!
vásárló:-Egy kékbondot aggyá!
eladó: -Személyid elkérhetem?
vásárló:-Mi vagy té rendőr? (odaadja)
eladó: -Nem adhatok, sajnálom.
vásárló:-Azé me cigány vagyok mi?
eladó: -Nem, nem csak nem vagy még 18.
vásárló:-Jóvan ezt még megbánod. (kiviharzanak)

Sajnálom szegény boltoslányt. Kérek egy Bondot. Pirosat. Kilépek. Mindenki engem néz, vagy csak üldözési mániám van. Rágyújtok, irány Dórihoz, a szokásos (ihh meg szeriiii). Irány a Malom elé. Érkezik egy csöves (nem, persze, hogy nem cigány). Pénzt kér. Nem adunk. Cigit kér. Nem adunk. Elzavarom, majd ezt megünnepli egy forgóajtós körrel. Próbálkozik másnál. Lassan beérünk az iskolába. Kedvem alakul. Jó, még persze mielőtt beérnénk. Utána esik lentebb, mint a Bux-index.

Sulit kihagyom. Unalmas volt, zh-tól kezdve őrjítő hangú csajokig, minden megtalálható volt ma.

Vége a sulinak. Irány a buszmegálló. Buszmegállóba be. Cigigyújtás. Az öngyújtó kattanására már is ott egy csöves(nem, persze, hogy nem cigány). Cigit kér. Nem adok. Látta, hogy most raktam el. Mondom akkor sincs. Dolgozzál. Tapintatos voltam, mint a Waffen SS.

Egy 7 fős család érkezik-anyuka-apuka-5 gyerek, legidősebb maximum 4 éves (nem, persze, hogy nem cigányok). Először azt hittem, hogy óvodás csoport. Tévedtem. Üvöltözés, mint egy gázkamrában. Megérkezik egy öregasszony szatyrokkal, kocsikával (nem, persze, hogy nem cigány). Beszélgetés alakul ki a család és a "hölgy"(?!) között.

eladónő: -Jájjdrágácskám. De szíp gyerökök, vegyenek mán nekik szép zoknit.
anyuka: -Inkább cipő kéne mán nekik, mer gyün a tél.
apuka: -Inkább vigyed é valaméjik gyerököt. (nevet)
eladónő: -Mennyibe ván?
apuka: -Egy-két százezeré viheti.

Inkább nem vártam meg a végét. Felugrottam a buszra. Hátsó fej befoglalva. Erre látom milyen kedves társaságot kapok. Az előbb tárgyalt család száll fel a buszra, majd a két lánygyermek befoglalja a mellettem lévő helyet. A magas hangokhoz sikerült hozzászoknom az osztálytársaim révén, de amit ezek kiadtak, az mindent ütött. Attól féltem, hogy mindjárt törik az üveg. A fogatlan anyja próbálta jómodorra nevelni gyerekeit. Nem ment. Apu osztott egy pofont. Fél percig csönd. Szerencsére gyorsan elhagyták a buszt.

Leszállok. Mondom szarabb már úgysem lehet. Erre a távolból egy munkás (nem, persze, hogy nem cigány) hangja száll a levegőben:

-Hee Sanyi, add mán ide azt az izét, mert megcsinálnám azt a szart. (Eztán lágy fütty a mellettem elhaladó kb tizenkét éves lánynak, aki szegénykém, gyorsabbra is vette a lépéseit)

Ha most ez film lenne, akkor kiírták volna az elején, hogy ez csak fikció, aki magára ismer, az téved. Én nekem sajnos ezt át kellett élnem. Megéri végignézni, hogy mekkora értelem szorult némelyik "ember"-társunkba...

Mennyi minden?!

Mennyi minden okozhat jó kedvet?!
Egy kedvenc, volt tanároddal való találkozás, egy emberrel való beszélgetés akit sokra tisztelsz, egy olyan ember aki a puszta jelenlétével is képes boldogságot okozni. Mindent egybevetve, nem panaszkodhatok, mert jó életem van. Jól érzem magam, mert van olyan ember aki szeret, vagyis legalább azt mutatja, már ez is jól esik. Nem kell azzal szembenéznem, hogy elhagy teljesen mindenki. Meg van az az érzés, amit csak úgy hívunk, hogy remény. Ez éltet, emiatt kelek fel boldogan minden nap, mert tudom, hogy lesz valaki akivel majd találkozok és miatta boldog lesz a napom. Ha csak öt perc beszélgetéssel is, de jobban fogom magam érezni. Sok embert becsülök, sok embert nem. Nagyon kevés ember érheti el nálam az elsőt. Aki tényleg ismer, az tudja, hogy mennyire igazat írok most. De az az egy ember azt is tudja, amit más nem. Az összes kicsi kis titkom. Na de ez most nem számít. Az számít ami a jelen. Most van, ami miatt élni lehet és kell is. Viszont a mondásnak nem tudok igazat adni, mely szerint "szerelmek jönnek,mennek, de a barátságok életre szólnak". Nem tudom, ki mondta ezt, igazából nem is érdekel. De ez az ember különleges életet kaphatott az Úrtól, mert ez megadatott neki.
Vannak zenék is amik teljesen feldobhatják a napodat. Vannak olyan eszmék, amik benned érnek, csak ritkán törnek elő. Előítéletek ezek vagy csak a józan ész győzelme. Nem is érdekel, de azt tudom, hogy az embernek kellenek eszmék, amikben hihetnek. Kellenek, mert ezek nélkül egy senki maradsz, egy értéktelen robot. Inkább leszek szélsőséges, mint egy átlagember akinek semmi értelme, hogy éljen, egy tucatember marad.

Mennyi minden ronthat el barátságokat?!
Na hát, ez megint egy érdekes kérdés. Elronthatnak dolgokat költözések, alkoholizmus, drogfüggőség, szerencsejáték. Az tény, hogy én nem vetem meg a piát. Volt egy hosszas időszak, mikor ez nem így volt, vissza is sírom, de az utána képződött stressz, depresszió sajnos ezt hozta ki belőlem. Lehet ezt sajnálni, nem sajnálni, sajnos ezzel nem lehet mit csinálni. Igaza volt annak aki egyszer azt mondta, hogy "kell valami ami képes arra, hogy eltüntesse a depressziót". Nekem így sikerült megoldanom a helyzetet. Le kéne küzdeni, de ez megint csak akkor sikerülhetne meglátásom szerint, ha egy olyan emberrel találkoznék, aki miatt ezt megtudnám megint tenni.
Ezen kívül ott van a drog, ami főképp szétszakíthat embereket egymástól. Akik csinálják, azok teljesen rabjává válnak, teljesen kirekeszti őket nemcsak a társadalom, hanem te sem látod néha szívesen őket melletted. De ezt is kell tolerálni és akkor még talán menthető a menthetetlen. Ott a remény, tudod.
Szerencsejáték. Nincs pénzed, kölcsönök, Isten tudja miért vetemedhetsz olyan dolgokra, amit józan ésszel átgondolva te sem hihetsz el, hogy ez megtörténhet. Nem is sikerült. Lehet, hogy nem ez volt a fő oka, nem tudom mi lehetett, csak azt tudom, hogy most a sitten ülsz, barátaid nélkül. Mi meg várhatjuk, hogy egyszer ki gyere és ha tudunk, akkor segítünk persze mindenben.
Végére hagytam, amit a legfontosabbnak tartok. Ez pedig az iskolaváltással járó költözés. Ez az ami teljesen megsemmisít mindent. Ilyenkor jön az a duma, hogy "úgysem változik meg semmi azért mert pár száz kilométerre vagyok". Dehogyis nem, egyszerűen szétesik. Nem úgy tekintesz a másik emberre, mint akire előtte. Mindenki változik. Átvesznek az emberek mentalitásokat, máshogy kezdenek gondolkozni, máshogy élik az életüket. Nem olyanok lesznek, mint amikor elváltatok. Ezt persze sajnálod, de hát mit tehetnél. Én már tudom, hogy kell ezt feldolgozni, ezért sem engedek közel magamhoz embereket. Előtte sem tettem sűrűn, egy alkalommal. De őt is emiatt vesztettem el. Átgondolva a dolgokat, persze sajnálom, de hát Isten ezt akarta, hát legyen így. Szebb jövőt várok.

Ez nem önsajnáltatás, mielőtt valaki félregondolná, csak leírtam azt amin a buszon gondolkoztam. Ahogy végignéztem az embereken és szimpla sajnálatot éreztem. Sajnálom őket, hogy nem hisznek semmiben, átlagemberek, többsége jelentéktelen, mind a munkában, mind az életben. Ez igazából úgy most a csak a magamban tárolt gondolatok voltak. Ezzel nem kell sem egyetérteni, sem pedig utálni ezért engem, én csak leírtam, te pedig vagy elolvasod, vagy nem.

De naííív

Azt hitted, hogy minden jó lesz? Azt hitted, hogy minden úgy alakul ahogy elgondoltad? Azt hitted? Te naív kis állat? Bíztál benne, hogy ott lesznek a barátok? Voltak, vagyis úgy érezhetted. Naív voltál, elhitted, hogy ő tényleg barát. Sőt a másik emberek is akikkel szívesen voltál. De egy idő után rájössz arra, hogy ez egyáltalán nem így van. Elmúltak a szép idők, eltelt egy nyár, boldog voltál és persze most jött a pofára esés. Igazából leszarnak, semmibe néznek, arra jó vagy, hogy hallgasd a gondjaikat, de ők ezt nem teszik meg. Hogy is bízhatnál ilyen emberekben?

De azért jó volt azt hinni, hogy minden igaz. Jó volt, hogy azt éreztem mellettem vannak és ha kell segítenek. Hiú ábránd ez a világ. Erre naponta rá kell döbbennie az embernek, nekem is. De ahogy mondtam boldog voltam, de mostmár a szánalom, az emberietlenség vált uralkodóvá. Igen, ezt te, vagyis ti okoztátok. Legyetek boldogok a túlvilágon...

Aki kiáll a nemzetért büszke lehet!

Becsülendő és követendő példának kell tekinteni Ferit és mindenkit aki kiáll a hazáért, Magyarországért!

Respect! Szebb jövőt és kitartás!


Ébredj!


Fankadeli - November 1.


Fankadeli - Miért?


Fankadeli - Napok Felett, Idők Alatt


Fankadeli - Magyar földre

Áruló? - Egy fradista vallomásai

Soha nem magyarázkodom, sosem kérek komolyan bocsánatot, főleg nem egy olyan ügy miatt, mint amiről most írok.

Sokan osztanak amiatt, hogy Fradista vagyok. Vannak akik ezt a szemembe is merik mondani, vannak akik csak a hátam mögött szidnak emiatt. De, hogy egy régi kedvenc tanárom idézzem:
"Értem én, de leszarom, hogy mit mondanak az emberek."

Ezzel én is így voltam eddig. Végtelenül ideges típus voltam régen, volt egy időszak mikor úgymond lenyugtatott egy ember, de most megint kicsit szakad a cérna. Minap a városban egy ismeretlen lány mondta rám, hogy "Áruló". Ezt viccesnek tartom egy 15 éves lánytól, aki egyáltalán nem ismer, nem szereti a focit, stb. Mindezt csak azért teszi, mert most lehet ezzel keménykedni, hogy szidjuk a másik csapat szurkolóját, mert most sok a KTE drukker és nem lesz belőle gond.

Most pedig elmesélem, hogy hogy is lettem ennyire "selejt" mások szerint, hogy szívem, csak a Ferencvárosért dobog igazán.

Egyszer régen, 1995-ben, 6 éves fejjel tologattam a kis matchboxomat. Ekkor belépett apu a szobába és ezt mondta: "Gyere fiam, nézz meg velem egy meccset". 6 éves voltam, leültem a focimeccset nézni. A szemem megakadt egy kopasz, 2-es számot viselő zöld-fehér mezes emberkén, aki olyan szívvel focizott, hogy én olyat még nem láttam. Ő volt Simon Tibi, Isten nyugosztalja. Az egész csapat hajtott, kifutotta a tüdejét, küzdöttek. Ilyet azóta nem sok meccsen láttam.

Az igazat megvallva, akkor nem értettem, hogy drága Knézy úr(Isten nyugosztalja őt is), miért üvöltözik, mint egy megkergült vadállat. Nem értettem, hogy az ottani nézők, miért másznak egymás hátára. Nem értettem, hogy hogy lehet így imádni egy játékot.

A ferencvárosi nézősereg akkor 3 gólt láthatott. Lisztes és Vincze két góljával nyert a Ferencváros a Grasshoppers ellen. Emlékszem, ahogy apu a végét már majdnem sírva nézte, egyszerűen hihetetlen volt. Apu mellesleg KTE-drukker. Sőt a családban majdnem mindenki. Én pedig azon a 95-ös őszi napon rájöttem, hogy hogyan lehet imádni egy csapatot.

Azután, akár foci meccs volt a tv-ben, akár Fradi meccs volt, én ott ültem a TV előtt. Így szerettem meg magát a focit és magát a Ferencváros csapatát is.

Első meccsem, a Birkara elleni itthoni 1-0ás siker volt. Igazából ez ugye lényegtelen volt már akkor, mivel kinn Máltán már eldőlt a továbbjutás az 5-0-ás sikerrel. Életemben nem éreztem még olyat, amit akkor. Lenyűgözött az a szeretet ami a csapat felé irányult. Az K-L-szektorhoz közel ültünk és csodávval néztem, ahogy szurkolnak az emberek szeretett csapatukért. Ezután szó szerint minden nap legszívesebben Fradi-meccsre mentem volna. Sajnos sokszor nem járt apu Pestre így kimaradt sok sok év, mikor nem mehettem meccsre, tizenévesen egyedülikéne Pestre felmenni...mondjuk azt, hogy anyu féltett. De a tv-ben szerencsére sok nagy meccset láthattam. Itthon ülve végigszurkoltam minden mérkőzést.

Majd eljött a szégyenletes 2006-os kizárás. Megtudtam, hogy a Csapat az NB2 - Keleti csoportjába került. Azt nem mondom, hogy örültem ennek. Eljött az a szeptemberi eleji nap, mikot elindultam ki a meccsre, átfogott az az érzés, ami a Birkirkara elleni meccsen. Sajnos nem engedtek be minket a Fradi szektorába, így csak a kordon másik oldaláról láthattam, hogy szurkolnak fradista társaim. Majd sajnos nem jött el a feljutás, így a következő évben, szintén eljutottam egy Kecskemét-Ferencváros meccsre. Szégyen volt, ahogy játszottak a srácok és megalázó 4-0-ás vereséget szenvedtünk. Ekkor szerintem már eldőlt, hogy még egy év következik a másodosztályban. Ezekután még Ceglédre és Pestre is ellátogattam meccsre és fennvoltam a Fradi melletti tüntetésen, mikor McCabe-et kértük arra, hogy ne tántorítsa őt el a befektetéstől néhány korrupt politikus.


Hogy ezt miért írtam le nektek? Azért, hogy megértsétek én miért nem vagyok KTE szurkoló. Ezek az emberek akik engem szidalmaznak amiatt, mert Kecskeméten Fradi-sálban mászkálok, vagy egy hétvégi este eléneklek/éneklünk egy-két rigmust, dalt, akkor ne legyen attrocitás emiatt. Kecskeméti vagyok, de szerintem érthető, hogy miért nem szurkolok egy lila-fehér csapatnak. Kecskeméti vagyok, de Fradista. Ezt el kell viselni. Tarthattok árulónak, én akkor tartanám magam annak, ha átpártoltam volna és KTE-drukker lennék.

Egyébként pedig most leginkább az összefogás kellene, nem pedig egymás szidása. Ennél sokkal fontosabb dolog perpill, hogy a szlovák senkik, mit meg nem mernek tenni a magyarok ellen.

Van egy álmom. Az, hogy egyszer én is átélhetem azt amit 95-ben a szurkolók átérezhettek, ahogy szeretett csapatunk, a Ferencváros nyer a BL-ben.

El kell viselnetek, hogy "Magyar vagyok. Keresztény vagyok. Fradista vagyok."

Még hogy semmi sem érdekel..

Akár hiszitek, akár nem, én a szkeptikus, antiszocialista, mindent utáló ember is találtam olyan dolgot ami érdekel. Na nem az amit a suliban tanulok, az sosem fog szerintem, bár az igazat megvallva programszervező vagy valami utazási irodás akárki szívesen lennék.

De nem. Elkezdett érdekelni a pszhiológia (na azért pszihológus nem leszek nyugi), a viselkedéskutatás és még sok hasonló emberekkel vonatkozó szarság. Igen most lehet röhögni, de olyan magasan szarok még mindig rátok, hogy az csak na.

Ez a terület amúgy jól fog jönni, mivel elég szkeptikus vagyok mind az emberekkel, mind a társadalommal, mind pedig a földi dolgokkal kapcsolatban. De az a legjobb, hogy ha mostmár fikázok egy szenzációs embert, akit látok, akkor ki is tudom teljesen elemezni. Kemény leszek no.

Ekkora faszságról rég írtam, sőt azt sem tudom, hogy miért írtam ezt le ide, na de kuss és indulás el, ha nem tetszik...

Magyart verni büszkeség?

Egyre jobban igaz a mondás, szeretett volt edzőnktől, Dr. Lakat Károlytól:
"Magyar vagyok, keresztény vagyok, fradista vagyok, ebből egy is elég, hogy ebben az országban semmire se vigyem."

Épp most olvastam a fradi.blog.hu-n egy írást erről és teljesen igazat adok a szerzőnek.

Szombaton szlovák "barátaink" bebizonyították, hogy nem éri meg Magyarnak lenni.
Gondolom sokan hallották tv-ben, rádióban vagy akár olvashatták az interneten, így az eseményekre nem térnék ki nagy mértékben.

Magyar szurkolók fogtak össze az ellen ami egy héttel ezelőtt történt. Mégpedig, hogy Fradi-mezt égettek el a DAC meccsén. Ennek ugye voltak már előzményei, mint pl. a nemrégi Magyar zászló eltulajdonítás, amit szerencsére visszaszereztek Magyar honfitársaink.

Visszatérve. A szervezett Magyar szurkolótáborok példátlan összefogásának eredményeként a DAC meccsére mintegy 1200 Magyarországi szurkoló látogatott el. Együtt szurkoltak egy számunkra Magyar csapatért szlovákiában. Magyarok fogtak össze, Magyarokat vertek a szlovák rendőrök. Ha nálunk rendőri túlkapásokról lehet beszélni az elmúlt évek '56-os eseményei miatt, akkor kérek mindenkit, hogy nézze végig a magyarverést bármelyik videómegosztó portálon.

A magyar összefogást nagyon értékelték felvidéki barátaink is:

"Boldogság, öröm, meghatottság és könnyek - ezek a szavak jutnak az eszünkbe, ha a szombati mérkőzésre gondolunk, amelyen egy nemzet, egy nép összefogott sajátjaiért, kiállt a felvidéki magyarokért.

Megható volt látni azt, ahogy ősi ellenfelek egymás mellett állva, zászlóikat egymás mellé kirakva egységesen szurkoltak és álltak ki a Felvidékért, a magyarságért."

Míg Jan Slota "barátunk" megint kitett magáért:

A dunaszerdahelyi mérkőzés kapcsán garázdálkodás és hatósági személy ellen elkövetett erőszak gyanújával tett feljelentést a főügyészségen Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Véleménye szerint a magyar szurkolók részéről egy előre elkészített és tervezett provokációról volt szó, amely csak igazolja, hogy a magyar kormány egyetlen célja Szlovákia déli régióinak visszaszerzése.
- A kopaszra borotvált fejek minimum fele a budapesti Ferencvárosból érkezett, véleményem szerint nem is tudtak arról, hogy valamilyen Dunaszerdahely létezik az országban, vagy Európában, vagy a világon - mondta Slota.
Ugyanakkor felháborítónak nevezte, hogy a magyar kormány képviselői akarnak magyarázatot a Dunaszerdahelyi történésekre.
(ujszo.com)

Ami azt illeti ehhez már lassan hozzászokhatunk, ha valahol Magyarországon vagy környező orszgban Magyar vonatkozású mérkőzés van, akkor ott biztosan a Ferencváros szurkolótábora a felelős.

Beterjesztették a szlovák parlamentbe azt a jogszabályt, miszerint más nemzetiségű zászlót (tehát csak szlovák zászló lehet benn) tilos bevinni sportrendezvényre. Milyen meglepő, hogy egyöntetűen elfogadták...


A szlovákoknál az persze megengedett, hogy Magyar gyalázó rigmusokat kiabáljanak, mint pl. a „Magyarokat a Dunába!” vagy a „Nem magyarok vagytok, csak felvidéki hontalanok!” felirat a Nagyszombati szlovák táborban, de nyugodtan lehet, Magyar zászlót is lopni ugye. Bezzeg, ha a Magyarok ez ellen összefognak és verbális, ismétlen verbális támadást intéznek a szlovákok ellen és vannak olyan szemetek, hogy elkezdjék a „Ria,Ria,Hungária” rigmust, akkor indulhatnak Slota csicskásai, a szlovák rendőrök és kiélhetik a Magyarok elleni gyűlöletet.




Ellehet gondolkozni erről mindenkinek, aki Magyarnak érzi magát.

Hajrá Ferencváros! Hajrá Magyarország!

Rombusz (a Bera Com támogatásával)

Mint az várható volt, újabb projectbe vágtuk a fejszénket. Ez pedig nem más, mint a 4fős emo-metal-mulatós zenekarunk, a Rombusz.

Itt található Sun barátom cikke, aki teljesen kifejtette nektek, hogy mi is ez a zenekar, hol is vagyunk megtalálhatóak, milyen zenét is játszunk.

Kiegészítésként azért hozzáteszem, hogy a zenekarnak már saját busza is van, amely jele egy rombusz, mi más lehetne, mint egy Renault busz. Mellesleg mi ezt találóan Rom-Busznak neveztük el.

Amúgy a tagok:

• Logaritmus Pipu (azaz én, mellesleg szintetizátorozok..)
• Toka (ő Sun barátom, aki azt hiszem basszusozik főképp de sok más hangszeren is játszik a zenekarban)
• Souljah Zó (Method baba, Isten tudja csak mit keres velünk)

• Rakéta Imi (Imike, őt sem tudom, hogy került hozzánk)

És most olvassátok Sun cikkét a zenekarról:

Rombusz

Örömmel jelentem, az Albi-On sajnálatos feloszlása (kibékíthetetlen stílusellentétek) után ismét belefogtam egy zenekaros projectbe, mert ugye zene nélkül az élet csak egy bontatlan csomag kondom. Az új zenekar neve ROMBUSZ és a robbanás előtt álló új őrületben, a lakodalmas emoban utazunk. A csapat neve az alapító ősatya, multitalentum és agy, Bera Istvánnak, vagy ahogy a Házibuli Attilával című megaprodukción csüngő közönség ismerheti, Logaritmus Pipunak köszönhető, az ő, egyenlő oldalhosszúságú négyszögeket ábrázoló kötött kargigánja ihlette meg a zenekar énekes-manáger-böllérét, Tokát. A Rombusz ezen kívül sorai közt tudja a 8/2-es hiperkommandante katonát, a töltetlen Sig Saueren játszó Souljah Zót, valamint a göndör emo szakácsot és bélpresidentét, a 3,5 hektós rézüst és a gázlángon hevített konyhai bárd virtuózát, Rakéta Imit.

Stílusunk leginkább egy szintetizátorral végrehajtott hasnyálmirigyműtét és egy vokális izombénulás metszeteként értelmezhető, téma- és dallamválasztásban a Sziget fesztivál tanácsadó rabbija, Jób, illetve Sebeők János hip-hop ikon hatásai érhetők tetten. Egyszerre próbálunk táncosak, vidámak illetve mélyen szántóak lenni, ugyanakkor nem óckodunk a szélsőséges hatáskeltéstől sem, amit az első kislemezünk, a Húsgödör (Nősülés a proszektúrán) című koaxkábelre és puffogó viperára írt black metál menyasszonytánc is bizonyít. Ez a darab ötvözi a gorehorror filmek véredény borította hangulatát egy dél-alföldi, boszorkányfingató pálinkától sugárban epét hányó vőfély lakodalmi tevékenységével.

Debütáló albumunk, az Itt a nyár várhatóan december 24-én fog megjelenni, tele pajkos, pucéran strandolásra biztató nótával. A munkálatok javában zajlanak, ám stúdió hiányában kénytelenek voltunk a Vadaspark hiúzketrecében felvenni az anyagot, az eredmény az időnként ránk szabadított tölcsérhálós pók raj, illetve a Zoo Rádióban folyamatosan üvöltő Lion Sleeps Tonight ellenére egyelőre meglepően pozitív. Az album végére tervezünk egy meglepetés nótát, amelyen egy életnagyságú Kaczor Feri molinó és egy univerzális távirányító fog vendégszerepelni, ezen felül pedig olyan hangszeres bravúrokat hallhatnak a lemezen, mint pl. Verebes István orrpolipos mélylégzése xilofonon vagy egy jak szűzhártyájának átszakadása tejben áztatott uborkás müzlin kísérve.

(A Rombusz kiemelt és kizárólagos támogatója a Beracom. Beracom: tövig)

A blogok közt megtalálhatják Sun és Method blogját is, olvasgassatok.

Bevásárlóközponti körkép.

Pizzazabálás ezerrel. Majdnem ennyibe is került...

Elmentünk kajálni a szenzációs bevásárlóközpontunkba, nevezzük Malomnak. Igazából unatkozás helyett akartam tartani egy kis értékelemzést az ottani "emberekről". A bejáratnál álló miniszoknyás lányok gyűrűjében belépni szenzációs, főleg, hogy tudom, milyen üszkös, hülye picsák. Tovább lépve, felértünk a tetőre, majd Dórikával eldöntöttük, hogy akkor már meglátogatjuk a kajáldát is.

Óccsó a pizza gondolhatnánk. Józan ésszel felfogva pedig a háromszáznyolcvan forintos pizza kibaszott drága, de hát mit (t)együnk ha más nincs ami értelmes lenne és persze, hogy maradjak egy újabb különleges szavamnál, óccsó. Sima sonkás pizza, rakattam rá egy kis erős paprikát, igazából nem tudom, hogy ezek otthon mennyit raknak rá, de én kaptam egy akkora adagot, amit szerintem az óriáspizzára sem raknák rá. De hülye gyerek hagy egye, majd belehal címszó alatt rádarabolt egy félkilónyi kibaszott erős paprikát. Mondom magamban ha már csipős, hát legyen az és rátoltam egy jó adag chili szószt. A vége az lett, hogy képesek voltak elkérni ötven kerek forintot azért, hogy rakattam egy kis paprikát. ezek után lehet csodálkozni, hogy miért zárnak be folyamatosan az éttermek a Malomkánkban.

Leültünk, beszélgettünk, nagy nehezen elfogyott a pizza. Nem az volt a gond, hogy nagy volt, mert igazából most is pont eszem a szokásos melegszendvicsem, hanem az, hogy kurva csipős. Pedig az én gyomrom bírja, de ez ki k.o.-zott egy időre, de már semmi bajom. Egy jó van ebben, a megfázásom a múlté majdnem, és hát télen mínusz 20 fokban sem fogok fázni, mert úgy kimelegettem meg leizzadtam, mint egy ló és még jól is laktam.

Most pedig lehet feltenni egy kérdést nektek, hogy ez a hülye Bera miért mondja mindezt el. A válasz egyszerű. Mert ez az én blogom és akkora faszságokról írhatok és annyit amennyit csak akarok.

Elköszönésképp, pedig ahogy a kissimogatnivalócskám mondaná: csokiiiii

Hallgassatok minőségi zenét.

Bob Dylan - A Hard Rain's a-Gonna Fall

És nézzétek meg az I'm not there - Bob Dylan életei című művészfilmet, mely bemutatja az egész munkásságát. Kiváló műalkotás, egy kivételesen kiváló emberről. Sok mindent tanulhatna tőle a mai világ...

Elgondolkoztam.Mások szerint rosszul tettem.

És lám beszól nekem egy ember, akit annyira sem méltatok, hogy leköpjek. Próbál nekem beszólni, mintha nem látszana rajtam, hogy utálom őt is, mint a többit. De igaza van, őt valami miatt tényleg jobban. Tudom, hogy mennyire érdekel mindenkit az antiszocialitásom, a embergyűlöletem, de hisz ez én vagyok, ezért kell ez a blogomba.

Vicces dolog végülis ez. Mármint így fura, ahogy belépek, meglátom és egy érzés vesz rajtam erőt. Úgy megütném, de sajnos muszáj magam lehűteni. Persze délután meglátom a másikat és hát őnála az az érzésem van, hogy felgyújtanám és elásnám. De hisz ezt nem teheted Pistike. Szeresd az embereket, szedjünk virágot gyerünk. Lassan már azzal is vádolhattok, hogy skizofrén szociopata lettem. De nem. Ezek csak képzelgések, amiket végre hajtanék néha némelyik emberen.

Persze mindenki mondja, hogy "ajj ne legyél már ilyen". De ha élvezem. Így legalább tényleg csak azok az emberek maradnak mellettem, akik elviselik ezt a kis hülyeségemet. Akiknek nem tetszik, azok úgyis hallják majd tőlem a kedvenc mondatomat ("úgyis leszarlak").

Na most, hogy mindenki hallotta ezt a sok okosságot, eldöntheti, hogy leakarja-e szívatni az agyát az én blogommal vagy tesz egy szívességet és hátulról a nyelvével, tudod.

Na remélem eléggé kiakasztó voltam és szarnak sokan erre.

Végül egy idézet, ami nagyon megtetszett és úgy érzem, hogy illik is rám.

"Van egy kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült, vagy mindenki más?"

(Albert Einstein)

Újrakezdés.

Sokak kívánságára, és sokak nemkívánságára, de újra indítom Pitu szarkasztikus humorú blogját, amin folytatódik a sok sok hülyeség, az értelmetlen okfejtés némely dologról, azokról a témákról amik engem érdekelnek, érintenek.

Hát kezdődjön a móka. (Ilyen szar bevezetőt sem írt még senki..)