Gondolatok

Hát egy ilyen "esemény" után megszólalni is nehéz. Sok minden kavarog ilyenkor az emberben. De legelőször is szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik kimutatták, hogy vannak még emberi érzések ezen a földön, akik próbáltak engem is jobb hangulatra serkentetni, akik kimutatták, hogy szeretnek engem is és mellé még féltenek is. Sajnos ilyen dolog kell ahhoz, hogy az ember rájöjjön, hogy vannak barátai.

Legfőképp a családomnak szeretnék köszönetet mondani amiért támogattak ezekben a nehéz napokban. Eztán pedig barátaimnak. Voltak akik sírva mondták el, hogy vigyázzak magamra, mert nem akarnak elveszíteni. Voltak akik vigasztaltak minden percben. Voltak akiknek a szeme csillogásából szeretet áradt. Voltak akik csak írtak nekem és ebből látszott a szeretet.

Nehéz elmondani, hogy mit érzek. Ilyenkor mindig előjönnek azok az emberek, akiknek persze, hogy az elhunyt volt a legjobb barátja. De én úgy érzem, hogy ezt elmondhatom én is magamról. Nem arcoskodásból, hanem, mert én így érzem. Persze mindig voltak nehéz időszakok, mikor mi is csak ugattunk egymással. Ő azt mondta, hogy rohadt emos vagyok, én azt mondtam, hogy ő rohadt diszkós. Voltak ebből persze félreértések, de épp kb. három hete ezt megbeszéltük, és persze, hogy kibékültünk. Persze, hisz mondhatom azt, hogy Tapit már lassan a testvéremnek tekinthettem. Tipikus testvéri kapcsolat volt, együtt jóban, rosszban. Testvéri veszekedések tarkították mindennapjainkat. De ott volt az, hogy egymás nélkül még bulizni sem tudtunk. A legjobb barátomat vesztettem el lassan két hete.

Ezt minden mellveregetés nélkül mondom. Minden hétvégén úgy kezdődött, hogy "Tapi, na mikor találkozzunk és merre menjünk?". Aztán bementünk és ugyanaz volt a program. Pénteki szenvedés, szombaton diszkó az amstelben. De persze hétközben is sokat találkoztunk. A legfurább számomra mindig is az volt, hogy ugyanazokat a csajokat néztük. Most is persze. A kis kaszanova pedig egyszerre több csajjal akart lenni. Ahogy ő mondta: "Imádnak a nők!". Voltak persze mellé fogásai, de akkor ott voltam mellette, vigyasztaltam, próbáltam bele erőt önteni, hogy ne adja fel és mikor végre sikerült, akkor jön ez...

Elment közülünk. Elment örökre és ezt a legrosszabb felfogni. Nem lesz kivel szenvednem, nem lesz kivel tombolni az amstelben. Nem akarom a többi barátomat megbántani, de ez így van. Tapi nélkül egyszerűen bulizni sincs kedvem. Főleg nem az amstelben. Úgy érzem, hogy Tapi meg én és az Amstel-diszkó összenőtt. Nem azt mondom, hogy nem megyek oda többet, csak nehéz szívvel.

Fájó szívvel búcsúzunk most tőled Barátom! Kedden elengedtünk, de egy szép napon találkozunk újra és szétzúzzuk a rendszert és beleverjük minden emos kiscsaj hajába ahogy igérted...Nyugodj békében Barátom.